Berény röviddel a Tanácsköztársaság bukását követően emigrációba kényszerült és csak 1926-ban, az általános amnesztia kihirdetése után tért haza Berlinből. A válságos történelmi helyzet nem csupán életkörülményeit változtatta meg, de megingatta művészi pályafutását is. Korábbi avantgárd lendülete mérséklődött, a bécsi, majd a berlini emigráció évei elbizonytalanodást és gyérebb termést hoztak alkotói szempontból. Hazatérésével azonban hamarosan egy megújuló, termékeny időszaka vette kezdetét, melynek művei ifjúkori szárnyalásához képest eltérő, szelídebben stilizáló, dekoratív felfogásban születtek. E periódus alkotásai főleg figurális enteriőrök és különféle csendéletek – utóbbi csoporthoz sorolható az itt tárgyalt tulipános kompozíció is. A rálátásos nézőpont artisztikusan torzító hatására a háttér és a letakart asztal homogén síkokba terítődik, ami teljesen elnyomná a térbeliség szerepét, ha a gyermeki sémákig egyszerűsített tárgyak nem jeleznének térbeli formákat, melyek együttese a finoman megválasztott világos színek összhangjában lényegül egységessé. A festő enyhe kontrasztokkal játszik, ahogy szürkésbarna és sötétszürke háttérrel párosítja a virágok piros, rózsaszín és sárga szirmait, zöld leveleit és törékeny szárait. A dekoratív hatású síkszerűség mellett elmozdulást jelent Berény szemléletében a tisztán ornamentális elemek alkalmazása is, mint a terítő egymást keresztező sávjainak ecsetnyéllel bekarcolt rombuszmintázata, amely a narancsformát magába foglaló kerámia tál virágmintájával és hullámvonalával kombinálódik.
