MúzeumDigitárBorsod-Abaúj-Zemplén
CTRL + Y
hu
Herman Ottó Múzeum, Miskolc Néprajz - Pásztorművészet

Néprajz - Pásztorművészet

Pásztorkodáshoz köthető tárgyak, pásztorművészeti alkotások a miskolci Herman Ottó Múzeum Néprajzi Tárgyi Gyűjteményében. Pásztorcsanakok, tarisznyák, kulacsok, pásztorkészségek, borotvatokok, sótartók, pásztorbotok, balták-fokosok, juhászkampók, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Északkelet-Magyarország területéről, a 19-20. századból.

[ 455 Tárgy ]

Túrótartó fedője

Túrótartó fedője. Mértani alakú és egyéb díszítéssel. Keményfából vágott, faragott, vésett kis remek. A fedő is az edény testéhez hasonlóan sűrű mértani és rózsa alakokkal mintázott. A HOM_NT_53.455.1.1. leltári számú túrótartóhoz tartozik.

Só- és paprikatartó

Paprika-sótartó kettős fedővel. Anyaga keményfa. Formája kettős csésze. Mindkét csészének ugyancsak összefüggő fedőlapja rovátkolt fafaragással díszített. A csésze két külső oldalán egy-egy kiemelkedő háromszögletű rész van, mely pontokkal díszített. Az egyik csésze elején 1925, a másik csésze elején A. L. Ugyanezen csésze hátán fordított nagy S és C, valamint az egyik fedőlapon E K olvasható. A tengely megfogható része stilizált emberalakúvá van kifaragva. Használat módja: Só és paprika tartására használják.

Paprika-sótartó

Keményfából faragott, vésett, karcolt paprika-sótartó, kézimunka. Kettős gömbölyű osztatú és fedelű, csőalakú fogvájóval a közepén. Rozmaringos mintákkal díszített. Domborművesen kidolgozott ráírás: "Klárik István 1933. 4 hó 11 én".

Sótartó-paprikatartó

Kétrészes, kerek, puhafából faragott, vájt paprika-sótartó. Fogója karika alakú, két ágas, átfúrt. A két osztatot összekötő testnek négy csücske tüskés formára van kifaragva.

Sótartó

Juharfából faragott, kétrészes sótartó, külön tetővel. Dulai Ferenc görömbölyi juhász, faragó pásztor hagyatéka.

Paprika-sótartó, kakasos

Juhar-jávorfából vágott, díszesen kifaragott, vésett, csapolt, kétrekeszes paprika-sótartó. Rekeszei csészeformájúak, elfordítható fedőkkel. Fogója (a két csésze közt) stilizált kakas. A csészéken stilizált rozmaringminta van kivésve, "FODOR AMÁLIA 1939. 11. HÓ 24." dombormíves írással. Pásztormunka.

Paprika-sótartó

Juharjávorfából kivágott, faragott, vésett díszes paprika-sótartó. Karcolt, csapolt, kétosztatú. Rekeszei csészék, elfordítható fedőkkel. Fogója ló alak. A csészék oldalán naturális díszítések. Pásztormunka.

Paprika-sótartó

Juhar-jávorfából kétcsészés osztatúra kivájt, faragott paprika-sótartó, egyszerű típus. Fogója íves.

Dohánytartó

Hengerre vágott magyar tülök, fatalppal, fafedővel ellátva, makkos, tölgyleveles domborműves kivéséssel. A dohánytartó oldala / szarurész köröskörül virágmintákkal spanyolozott. Név és a készítés dátuma ráspanyolozva. Felirata: "VIDA IMRE 1958 IX 23 UPPONY".

Fűszeres dobozka fedele

Fűszeres dobozka fedele. Topolyafából vágott, kalapformára esztergályozott, karéjosan bekarcolt, a karéjok piros-zöld színűek. Népi név: "tegli teteji" A HOM_NT_60.29.1.1. leltári számú fűszeres dobozka tartozéka.

Sótartó-paprikatartó

Egy darab bükkfából kifaragott, kivágott, vésett, kétrészes só-paprikatartó. A kerek tartókat közös fanyelv tartja össze. Díszes vésése fogazatos.

Paprika-sótartó

Juharjávorból kifaragott, vésett, karcolt, csapolt. Kétosztatú, elfordítós fedelű. Fogója katonaalak. Juharjávorfából vágott, kifaragott, vésett, csapolt paprika-sótartó. Karcolásos díszítőtechnikájú kivéséssel. Kétosztatú, elfordítós fedéllel. Fogója katonaalak. Fehér olajfestékkel ügyetlenül bemázolt. Pásztormunka. Felirata: "FRCZKO JÓZSEFNEK / EMLÉK 1933. 8 HÓ 1ÉN". Használat módja: Házi használatra.

Paprika-sótartó

Juharjávorfából kivágott, kifaragott, vésett, csapolt. Kétosztatú, elfordítós fedelű. Kivéséssel és karcolással mérsékelten díszített. Fogója csőformára kidolgozott, gyufatartásra is, fogpiszkáló tartásra is jó. Nagyon kopott, a rávésett évszám elmosódott. Használat módja: Pásztormunka háztartási használatra.

Szaru-szelence

Vágott tülök, szaru és fa. Finoman karcolozott díszítésű pásztorművészeti remekmunka. Erdei pásztorjelenetet ábrázol, őzzel. Kör alakú, középső fogója stilizált cserfalevél alakú, juharjávorból. Sótartó, fűszertartó, paprikatartó szelence volt.

Fokos

Fokos. Nyele somfából faragott, aránylag nagy kerületű a kisméretű fejhez képest. A nyél felső része vékonyra le van faragva és széles fejű vasszöggel van a fokos fejhez erősítve. A fokosfej ólom, középen kiöblösödő, két vége felé részarányosan levágott és nagyjából téglalap alakú felülettel kikalapált. A nyél nagyon szúette, letört, része hiányos. Pásztoremberek, legények fegyverként használták.

Fokos

Fokos. Nyele vadalmából faragott, a fokosfő felé eső vége kereszt alakú ékkel van a fokba erősítve. A fokosfej ólomból van kiverve, éle tompa, ívelt, foka erősen kiöblösödő, háta felé négyélűen elvékonyodó, majd fekvő téglalap formában kidolgozott. Kisebb-nagyobb ütések, lyukak vannak rajta. A nyél nagyon szúette, hasadt és hiányos. Pásztoremberek, legények fegyverként használták.

Fokos fej

Fokos. Anyaga réz, foka négyszögletes, a fokos feje letörött. A nyél rögzítését szolgáló lyuk négy oldalát négy merőleges vonala díszíti. A nyél hiányzik. Pásztoremberek, legények fegyverként használták.

Fokos fej

Fokos fej. Anyaga kovácsolt vas. Foka gombszerűen kiképezve, a feje négyszögletes hasáb alakú. Éle nincs. Durván összekovácsolt. Nyele hiányzik. Pásztoremberek, legények fegyverként használták.

Fokos fej

Fokos fej. Kovácsolt vas, a foka egyszerű négyszögletes hasáb, éle rézsutos, hibátlan, a nyél hiányzik. Pásztoremberek, legények fegyverként használták.

Fokos fej

Fokos fej. Anyaga kovácsolt vas. A nyelet rögzítő lyuk és a két véghez viszonyítva mindkét vége gombra van kiképezve. Éle nincs. A nyél hiányzik. Pásztoremberek, legények fegyverként használták.

Fokos fej

Fokos fej. Anyaga kovácsolt vas. A fokos foka négyszögletes, a nyelet rögzítő lyuk négy oldala három vízszintesen futó rovással van díszítve. A fokos feje lefelé néz, éle erősen kiszélesedik és két gombban végződik. A penge hibátlan, a nyél hiányzik. Pásztoremberek, legények fegyverként használták.

Fokos fej

Fokos fej. Anyaga kovácsolt vas. Foka négyszögletes, éle két kis csúcsban végződik. Hibátlan, nyele hiányzik. Pásztoremberek, legények használati tárgya, fegyverként használták.

Fokos fej

Fokos fej. Anyaga kovácsolt vas. Foka egy hosszúkás hasáb, feje hosszú, élnél szélesedő. A nyelet rögzítő lyuk két oldala felmagosodik. Az éle töredezett. A nyél hiányzik. Pásztoremberek, legények fegyverként használták.

Fokos fej

Fokos fej. Anyaga kovácsolt vas, foka fekvő téglalap alakú, két oldalt dőlt kereszt alakú vonal díszíti. Éle erősen hajlott, ív alakú. A fokosfej hátul bevágott kis kockamintákkal díszes. Pásztoremberek, legények fegyverként használták.

[Rekord frissítve: ]