A festmény – a Dorgáló címűhöz hasonlóan – Egry életművének korai korszakából származik, s mint közös motívum, itt is feltűnik egy kalapos kislány stilizált figurája. Ettől eltekintve eltérő technikai és stiláris vonások jellemzik a képet, valamint időtlen, bensőséges hangulat, amelyre a kiállítási történetben előforduló különböző címek is utalnak. A békés nyugalmat árasztó képen a táj és az emberalakok harmonikus szerkezeti egysége valósul meg, s ebben már Egry festészetének egyik különösen fontos, állandó vonását fedezhetjük fel. A kép jobb oldalára korlátozódó előtérben egy botra támaszkodó kalapos férfi és egy kislány figurái láthatóak, ahogy elmerülve a pillanatban, mintegy „szótlanul” haladnak lefelé egy magaslati úton. Jobbra a karcsún hajladozó, pamacsos levelű fák között, balra pedig teljesen tisztán háztetők, templomtorony, egy település részletei látszanak lent a völgyben. Távolabb fák szegélyezte útvonal ível a szemközti domb tövében. Csupán ez a szűkszavú, rajzos, telített kivágat érzékelteti a táj karakterét, mégis elegendő ahhoz, hogy Egry szülőföldjének, a zalai dombvidék valamely szelíd zugának képét sejthessük meg benne, amit a szépiatónus melegségét sugárzó vörösesbarnás színvilág a nosztalgikus emlékezés érzésével itat át.
