A toronyszerű konstrukció, mint egy újfajta világnézetet kifejező modell, már az 1910-es évek avantgárd törekvéseiben megjelent. Az építmény nevezetes őspéldája Tatlin 1918–1920 között készített emlékműtornya, amelynek koncepcióját rendkívül monumentális ambíciók táplálták. A szabadon álló, fölfelé törő, összetetten építkező architektúra az avantgárd expanziójának szellemi lendületét és világformáló akaratát hirdeti. Kassák késői toronyszerkezete mögött nyilvánvalóan ennek emléke is feldereng, a forradalmi korszak feszültsége azonban elmúlt, higgadtság és derűs nyugalom érződik az objektum statikus tartásában, mely pasztellesen lágy és semleges színvilággal párosul. A három szintre osztható szerkezet négyszögű síkformákból tevődik össze, s egy alacsonyan meghúzott horizontvonallal kijelölt „térben” áll, a világoskék síkkal jelzett ég előtt, amelyen balra a nap vagy a hold fehéresen derengő foltja tűnik fel. A középső tömböt boltív nyitja meg, ezen belül szabálytalan alakzatok tömörülnek egymásra, mintha az építmény további építményeket foglalna magában. Bár valami tárgyszerű dolgot mutat és egyfajta tájatmoszférát is sugall, a mű leginkább a képarchitektúrákat szabadon újraélő elvont struktúrákhoz sorolható Kassák kései festészetében.
