A második világháború befejeződése után pár hónappal, 1945 őszén alakult meg a modern művészet legprogresszívabb hazai csoportosulása, a főleg szürrealista és absztrakt törekvéseket képviselő Európai Iskola, melynek tagjai közé tartozott Anna Margit is. Az Európai Iskola nem utolsósorban azzal az igénnyel lépett fel, hogy értelmezze és kifejezze – alkotók szerint más-más fénytörésben, de korszerűen – az ember léthelyzetét a háború utáni világban. Az erre adott válaszok gyakran erősen egyéni, pszichológiai töltetű emberábrázolásokhoz vezettek. Anna Margit művészetében ekkoriban kapott főszerepet a szándékosan kezdetleges formájú, esetlen bábumotívum, egy olyan elemi-absztrakt emberfigura, amely személytelen jellege ellenére groteszk önarcképként funkcionál. Ismert tény, hogy a zsidó származású művészt súlyos veszteségek érték, több családtagja (köztük férje, Ámos Imre festő) a holokauszt áldozata lett, s gyakorlatilag ő maga is üldözötté vált. Így tekintve a mindig egymagukban látható, jellemzően passzív, meghasadt lényű figurák az egzisztenciális szorongás, a sorsvesztés és az értelemkeresés ambivalens hordozói, egyfajta általános fájdalomtapasztalat szimbolikus kifejezői. Az Álomfigura című kép e háború utáni, sorozatot alkotó darabok egyike. A holdvilágképű, amorf fejű, pici kezekben végződő vaskos karokkal ijedten gesztikuláló, nyers és expresszív színekben megfestett figurában a művész maszk- vagy bábszerű alteregóképe merül fel, kíméletlenül (ön)ironikus hangvételben.
