Franciaországból hazaköltözve Rippl-Rónai szülővárosában, Kaposváron találta, illetve teremtette meg új otthonát, amely a következő négy-öt évben (1902 és 1907 között) kibontakozó enteriőrkorszakának legfontosabb tárgyául szolgált. Közeli családtagjai, ismerősei jelennek meg a más-más elrendezésben vagy eltérő nézőpontokból megfestett, de szellemében mindig azonos környezetben, ahol az alkotó zavartalanul nyugodt és választékos ízléssel berendezett saját világának mindig ugyanaz a tárgyi és hangulati képe tárul fel. Az életműben stilárisan is külön fejezetként számontartott kaposvári enteriőrök sora egyetlen témát variál, amit a „hazatalálás ars poeticájának” is neveztek már, s amire a festő a „meleg, puha otthon”, az intim élet adta inspirációként hivatkozott. A Lazarine papagájjal című kép kiemelkedő színvonalon reprezentálja ezt a korszakot. A viszonylag szűk kivágatú látvány telítve van más képeken is feltűnő egyszerű motívumokkal, melyek között csak az egyik, bár központi helyzetű és fekete ruhájában kissé megkülönböztetett elem a festő feleségének, Lazarine-nak az alakja, aki lehajtott arccal, magába fordulva, otthoni foglalatosságba merülve ül szemben a nézővel egy terített asztal túloldalán, amelyen csendéleti igénnyel, dekoratív ritmusban elrendezve láthatóak a tárgyak, többek közt a papagáj és kalitkája, a hamvas felületű gyümölcsök és ibolyák, valamint a nézőnek „felkínált” csésze az asztal innenső oldalán. A mű érzelmi-hangulati ereje – mely a finom szürkék gazdagságára hangolt, gyöngéden pompázó színvilágon alapul – a személyes, átlelkesült tárgyi világ és a benne élő ember egymásba hasonulásának érzetét közvetíti.
